Part 4.Tudom hogy igaza van

Mert zene nélkül unalmas olvasni :D

…Miért bánik velem ilyen kedvesen mikor én eltaszítom magamtól?Miért pont velem?Hiszen nem is vagyok szép!Miért?Miért?Miért?Ezekkel a kérdésekkel a fejemben aludtam el.

Kipihentem ébredtem,a fejem már kevésbé fájt az orrom meg egész jól van.Az ablakon a nap csalogató sugarai világították be a szobát.

-Felébredtél?-kérdezte suttogva Tyler.

-Aha!Jó reggelt!-válaszoltam.

-Reggelt?Fél 12 van bogaram!-nevette el magát.-Az orvos azt mondta ha felébredtél szóljak neki hogy megvizsgálhasson.-kiment a szobából.Soha nem szerettem korán kelni ez azért látszik.2 perc múlva Dr.Fellel az oldalán tért vissza.

-Szia Diana!Hogy aludtál?Fáj valamid?-halmozott el a kérdéseivel.

-Jó napot!Nagyon jól aludtam.Hát a fejem még fáj egy kicsit.

-Az orrod hogy van?

-Egész jól.-mikor megvizsgálta felszisszentem.

-Hamar meg fogsz gyógyulni.Pár napra adok igazolást,hogy kipihend ezeket.Ha gondolod indulhatsz is haza.

-Rendben köszönöm!-kiment a szobából.Gyorsan felöltöztem,mert Tyler hozott nekem ruhát elkészültem és már indultunk is.

-Tyler délután kimehetek a parkba deszkázni?-kérdeztem félve,de tudtam mi a válasza.

-Te meg vagy huzatva?Pihenned kell.Megállunk egy étteremnél,ott eszünk rendben?

-Ne égesd le magad,hogy egy bekötözött orrú bénával ebédelsz.

-Először is te a húgom vagy és nem béna,másodszorra kit érdekel!-megfogtam a kezét.-beültünk egy hozzánk közeli étterembe.Csirkét ettünk,mert nekem az a kedvencem.

-Akkor délután elkísérsz a parkba egy kicsit sétálni?

-Miért akarsz a parkba menni?

-Mert Orlando is ott lesz és megígértem neki,hogy én is ott leszek.

-Hogy innen fúj a szél értem!Ezesetben persze,hogy elkísérlek szeretném megismerni a barátodat.-ezután csendben ebédeltünk,aztán hazamentünk.Bevágtam magam a tévé elé.Leszedtem az orromról a kötést.Tyler ez idő alatt a gépén lógott.Beszélgetett a barátaival meg ilyenek.5 órakor jeleztem,hogy induljunk.Tyler teljesen be volt sózva.Kiváncsi leszek amikor meglátja Orlandot.Már messziről láttam ahogyan próbálja a trükköt amit tegnap mutattam neki.Sajnáltam,hogy ma nem tudok neki segíteni.

-Itt van már?Te látod?Melyik az?-nézett össze vissza.

-Ő az ott.-mutattam a kisfiúra.Oda értünk hozzá.

-Szia Diana!-köszönt kedvesen.

-Szia Orlando!-én is kedvesen köszöntem.

-Hol a deszkád?Ő kicsoda?Ő a szerelmed?-kérdezgetett.

-Tényleg hol a deszkád,mert a kórházban nem volt.-beszállt Tyler is a kérdeések közé.

-A deszkám egy ismerősömnél van.Ő nem a szerelmem.Ő itt a testvérem Tyler.

-Szia Tyler Posey vagyok.-kinyujtotta a kezét amit Orlando megrázott.

-Szia én Orlando White vagyok.-mosolygott aranyosan.

-Orlando ma és holnap sajnos nem tudok neked megmutatni dolgokat,mert tegnap volt egy kis balesetem és nem állhatok még deszkára.Sajnálom!

-Semmi baj.A héten többször nem jöhetek ki mert anyukámnak kell segítenem,de a jövő héten kijöhetsz segíteni?Neked megengedik a szüleid?-itt egymásra néztünk Tylerrel.

-Kijöhet segíteni.-válszolt helyettem Tyler.

-Akkor 4 órakor itt találkozunk,de nekem most mennem kell.Szisztok!-elköszönt és elgurult.Tylerrel elindultunk haza.

-Egész aranyos,de én idősebbnek képzeltem.-nevette el magát.

-Örülj neki,hogy legalább szóba álltam vele.

-Vedd úgy,hogy nem szóltam semmit.-Zayn sétált velünk szembe.

-Sziasztok!-köszönt.

-Szia Zayn.-köszönt Tyler én meg csak álltam.Furcsán néztek rám.

-Mi van?-kérdeztem flegmán.

-Illene köszönnöd!-szólt szigorúan Tyler.

-Semmi baj,de nem bánod ha most elrabolom,mert tegnap megígért nekem egy sétát.Utána hazakísérem ne aggódj.-Tyler úgy nézett rám mint aki mentem felrobban az örömtől,hogy rám jött a barátkozhatnék.Rögtön elengedett.Ő ment tovább én pedig Zaynnel szembe álltam.

-És hogy érzed magad?-kérdezte vidáman.Nem válaszoltam neki.-Fáj még a fejed?

-Figyelj elrágattál sétálni,de azt nem mondtad,hogy beszélgetnünk is kell.-valószínüleg felfogta,mert csendben jött mellettem,de csak egy darabig.

-Diana kérlek!Miért csinálod ezt?Legalább nekem mutasd ki az érzéseidet.-kérlelt.

-Pont neked?Nem nyílok meg egykönnyen főleg nem az idegeneknek.Ráadásul még sztár is vagy.Hogy bízzak meg benned?-megállt és maga felé fordított.

-Lehet hogy sztár vagyok,de ugyan úgy ember is.-a szeméből áramlott,hogy szeretne közelebb kerülni hozzám.-Nem szeretnék számodra idegennek tűnni.Sajnálom a szüleid halálát.Tyler elmondta,hogy miért vagy ilyen.Ne zárd el magad az emberek elöl nincs értelme.-annyira megérintettek a szavai.-Felépítetted magad köré ezt a várat amiből nem akarsz kijönni.Elzárod az érzéseidet.Hidd el én megértem ezt átéltem én is.A nagypapám meghalt 2 éve akkor én is ugyanezt tettem,de a barátaim segítettek feloldódni.Azzal hogy barátkozol attól még nem felejted el őket.A szívedben tovább élnek és ha akarnád se tudnád elfelejteni őket.Ebben a barátok nem gátolnak.Tyler mellett elengeded magad és csak mellette érzed magad jól.Ez a flegma stílus csak egy álarc.-lehajtottam a fejem,mert tudtam hogy igaza van.Megöleltem.Szorosan a karjai közé zárt és nem engedett el.