…-Olyan boldog vagyok!Végre
barátkozol!Nagyon-nagyon büszke vagyok rád!-letett és szorosan megölelt.
-Elengedsz?Lassan már nem kapok
levegőt!-súgtam a fülébe.
-Sajnálom,de olyan büszke vagyok
rád!-elengedett.-Mit csináltatok ilyen sokáig?
-Beszélgettünk!De ne vonj már kérdőre,csak
most ismertem meg és egész jó fej srác.Ennyi!-elindultam fel a lépcsőn.
-Bocs csak boldog vagyok!Örülök,de
vigyázz!-ezzel kisétált a konyhába!Kiváncsi lettem.Utána mentem.
-Miért kellene vigyáznom?
-Semmi,semmi!-mosolygott.
-Mond már el!-kérleltem.
-A szerelem csodákra képes!-puszit nyomott
a homlokomra.-Most menj aludni későre jár.-bement a nappaliba és bekapcsolta a
tv-t.Felmentem a szobámba,megfogtam a pizsim és elmentem fürdeni.Miután
végeztem mindennel befeküdtem az ágyba és a plafont bámultam.Vajon mit értett
azon,hogy vigyázzak és,hogy a szerelem csodákra képes.Én nem vagyok szerelmes
Zaynbe!Fújjj!Soha!Lassan aludtam el.
*Másnap
reggel*
11 órakor felébredtem és még fél órát
forgolódtam az ágyban.Mivel nem tudtam visszaaludni ezért lementem.Tyler sehol
gondoltam felhívom.2 csörgés után fel is vette.
-Reggelt!Merre vagy?
-Neked is bár már lassan dél.Elfelejtettem
szólni,hogy ma nem leszek otthon,mert kaptam egy ajánlatot és most itt vagyok
megnézem milyen szerep lenne.Későn érek haza ne várj!Otthon leszel délután ugye?
-Hát…Zayn elhívott magához.
-Szó sem lehet róla!Otthon
maradsz!Semmilyen fiúhoz nem mehetsz át!
-Jó,majd holnap megbeszéljük!Szia!
-Ne hagyd el a házat!Szia!-leraktam a
telefont.Éhes voltam ezért csináltam rántottát.Beültem a nappaliba és néztem a
tv-t.Valami jó akció film ment,ezért még mindig ott ültem a tv előtt.2 óra
körül járhatott mikor csöngettek.Rohantam ajtót nyitni.Már semmim nem fájt,csak
az orrom.Kinyitottam.
-Szia!-Zayn állt az ajtóban és kikerekedett
szemekkel nézett rám.
-Szia!Gyere be!-lassan besétált.-Baj
van?-kérdeztem aggódva.
-Mi van még rajtad?-perverz mosolyra húzta
a száját.Lenéztem és rájöttem,hogy csak a pulcsi amiből szinte mindenem kint
van.Olyan piros lettem mint a paprika.
-Bocs egy perc és felöltözök.-indultam a
lépcső felé.Visszahúzott magához.
-Nem kell nekem így is tökéletes
vagy!-belenéztem barna szemeibe és az ájulás kerülgetett.A kanapéhoz húzott és
leültetett magával szembe.Végigmért.Én próbáltam magam takarni ahogy csak
tudtam.A lábaimon rengeteg kék-zöld folt volt,beforrt sebek,össze vart sebek és
kisebb karcolások.Sose használtam védőfelszerelést és ennek ez a
hátránya.Megakadt a szeme a lábamon egy nagy vágáson.Azt is akkor csináltam amikor
a csuklómon a pengével.
-Ez mi?-rámutatott.
-Az egy emlék!
-Nem értem.
-Egy emlék arról,hogy elveszítettem
őket.Egy emlék arról hogy mennyire fájt mikor elmentek.Egy emlék ami sose fog
eltűnni.-megmutattam a csuklómat.-Ahogy ezek sem.
-Te…-elakadt a szava.
-Igen megpróbáltam.És a Tyler akkor
nincs,akkor már én se.
-Ne mond ilyeneket.Hoztam neked
valamit,hogy ne unatkozz.-elővett egy cetlit a táskájából.-Tessék!-átnyújtotta.
-Ez az enyém?Ki adta meg?-mutattam a cetlin
lévő házikra.
-Csak megkértem a tanárokat,hogy írják le.
-Aha.Köszi!-elindultam az emeletre a
szobámba,hogy eltegyem a cetlit és felöltözzek.Felálltam és Zayn is
felállt.Szembe álltunk egymással.
-Nem bírom tovább!-mondta elgyötört arccal.
-Mit?-kérdeztem vissza
aggódva.Másodperceken belül ajkait az enyémen éreztem.Csókolózok!Én ez
durva!Nem ellenkeztem.Elkapott a hév.A hajába túrtam mire ő belemosolyodott
csókunkba.Közelebb húzott magához és nem engedett.Kezei a fenekemre
vándoroltak.Lábamat derekára fontam.Jó érzés volt csókolózni vele.Elindult
velem a szobám felé.Nem tudom honnan tudta melyik az enyém,de jó helyre
ment.Lefektetett az ágyra ő pedig felettem volt.Folyamatosan csókolóztunk csak
pillanatokra váltunk el.Feljebb akarta húzni a pulcsit.Jézusom!Mit
csinálok!Ellöktem magamtól Zaynt.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva és
visszalépett.
-Ne gyere közelebb.A barátok nem csinálnak
ilyet!
-De azt hittem élvezed!Csak ezért mertem
folytatni.
-Zayn te mit érzel irántam?-néztem a
szemébe.
-Nagyon régóta tetszel nekem.Kellesz
nekem.-féloldalas mosolyra húzta a száját.
-Menj innen azonnal!-mutattam az ajtó felé.
-Most mi a bajod?-vágott értetlen
fejet.Tylernek igaza volt a szerelem csodákra képes,de ő nem szerelmes belém
csak meg akar fektetni.
-Figyelj!Nem kell nekem a kenterfal,hogy „tetszel
nekem” meg ilyenek.Csak meg akarsz fektetni!Én,hogy lehetek ennyire
hülye!-lelöktem az asztalomról a könyveimet.-Ne is próbáld azt mondani,hogy nem
igaz,mert látom a szemeidben.És ez nem is bánt annyira mint az,hogy én
megbíztam benned és megnyíltam neked!-könnyek szöktek a szemembe,de
megakadályoztam,hogy kijöjjenek.-Menj el kérlek!-mutattam az ajtó felé,de nem
mozdult.
-De…
-Figyelj csak menj el és nem kell
magyarázkodnod!-kiabáltam vele.
-Beszéljük meg!
-Mit?-nevettem el magam.-Te ezt most nem
gondoltad komolyan ugye?Haggy engem békén éld tovább az életed!Baszogasd inkább
azokat a szőke cicababákat akik még az ilyet is megbocsájtják neked!-kitoltam a
szobámból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése