Part 29. Megérkeztem a temetőhöz.

Mert zene nélkül unalmas olvasni :D

…-Én is szeretlek,jó éjt!-letettem.Kikapcsoltam a gépet,eltettem,majd elővettem a fénykép albumot.

Képek halmaza tárult elém.Éreztétek már úgy,hogy nincs semmitek?Hogy hiába szeretnek egyedül vagy?Most ezt érzem,az űrt,a hiányt.Elmentek,ők már nincsenek.Sokszor gondolok abba bele,hogy miért ők és miért nem én.Azt a pillanatot élem át,mikor eszembe jutnak,mikor a rendőrség jött és Tyler tudta meg elsőnek és lementem és csak azt hallottam: „meghaltak,őszinte részvétünk!”.Az a pillanat,amikor a saját szemem láttára láttam összeomlani a bátyámat.Soha senkinek nem kívánom.Azt éreztem,mintha minden erőmet elszívták volna és otthagytak egyedül,se mozdulni,se beszélni nem volt erőm.Tyler szoros ölelése se volt elég arra,hogy meggyőzzön.Gondoltam,hogy ez csak egy vicc és majd jót nevetnek rajtam,hogy bedőltem,de nem így történt.Mai napig nem dolgoztam fel a szüleim halálát.Sírok a képeken az emlékeken.Kemény külső mögé bújtam,hogy ne lássák a szenvedésem és sikerült.A képek elszomorítottak,de mosolyt csaltak az arcomra.Nem volt szükségem másra,csak Zaynre.Összecsaptam az albumot,kiviharoztam a szobából egyenesen Zaynhez,de ő sehol se volt.A könnyek patakokban folytak le az arcomról,ő meg sehol.Lementem először a konyhába,majd a nappaliba,de semmi.Visszamentem a szobámba és felvettem egy melegítőt,mivel a pulcsi már rajtam volt.Felvettem a cipőmet,eltettem a telómat,fogtam a deszkámat és kiléptem a házból.Hűvös volt és késő,de mivel Zaynt nem találtam,máshoz kell forduljak.Az utak kihaltak voltak éjfélkor,mikor megérkeztem a temetőhöz.Beléptem a vaskapun és a zsebembe tett gyertyáért és a gyufáért nyúltam.Odamentem anyáék sírjához és leültem a szélére.Meggyújtottam és nekidőltem a sír szélének.

-Hiányoztok!Tudom,mindig ezt mondom,de nem tudok jobbat.Egyedül éreztem magam,gondoltam eljövök hozzátok.Nem tudom miről meséljek,de azzal kezdem,hogy elmesélem a napomat.A biosztanárnőt kezdem megkedvelni,mert Lisával ellentétben engem nevezett szépnek és ez kedves volt tőle,még ha nem is gondolta komolyan.Pho nagyon kedves és aranyos,ő az egyetlen lány barátom.Tudom,most azt mondjátok,hogy miért nem barátkozom a többiekkel és erre csak annyi a válaszom,hogy nincs szükségem rájuk.Akik vannak,nekem azok is elegek és ott van nekem Tyler.Tyler nagyon jó testvér és köszönöm,hogy ilyennek neveletétek.Nagyon szeretem őt és már csak ő van nekem.Zayn a másik legfontosabb az életemben.Ő a barátom,a szerelmem.Remélem nincs ellenetekre ez az egész.A srácokhoz költöztem amíg Tyler Amerikában van.Nagyon kedvesek és gyarapodtam még 4 fiútestvérrel.Csak rájuk számíthatok.Orlando balesetet szenvedett,megrepedt a csontja,ezért most nem deszkázhat.-a telefonom pittyegett,hogy le fog merülni,de nem foglalkoztam vele.-A deszkázás lett a legjobb dolog az életben,tudom nem lányos sport,de én szeretem.Olyan furcsa,hogy nem vagytok itt.Nem vagyok álmos ezért,még mesélek,ha nem bánjátok.Tyler elvileg becsajozott,de nekem is csak holnap mesél róla.Tyler is jól van,akárcsak én.-egy hűvös fuvallat eloltotta a gyertyát és engem is kirázott a hideg.-Mondom,hogy nem vagyok álmos és most olyan jó érzés itt lenni veletek.-még kb.2 órát,ha nem többet ültem ott, a sötétben,azzal a kis fénnyel,ami az utcáról bevilágított és meséltem nekik.Csendben hallgattak.Mikor indulni készültem reccsenéseket hallottam a sírok mögül és egy alakot figyeltem meg a távolban.Fogtam a deszkámat és a kapu felé mentem.Kiléptem a kivilágított utcára és a telefonomért nyúltam,ami lemerült,szóval még az időt se tudom.Néztem befelé a kapun,de senki nem jött ki rajta,mintha csak el akart volna ijeszteni vagy kihallgatni.Nem voltam fáradt még mindig.Elkezdtem gurulni a fiúk háza felé,mikor fél úton lehettem kiesett az egyik kerék a deszkából.

-Ez tuti,hogy valami jel!-nyúltam az elgurult kerékért,de egy srác állt előttem a kezében a kerékkel.Hátrébb léptem,de a saját lábamba megbotlottam így seggre estem.A fiú a kezét nyújtotta,de nem akartam elfogadni.

-Nem kell félned,nem akarok ártani neked,én voltam a temetőben,nincs okod félni tőlem Diana.

-Honnan tudod a nevemet?Ki vagy te egyátalán!-elkezdtem hátrálni a földön.

-Mondom,hogy nincs okod félni!Kelj fel,mert megfázol.

-Te nekem ne parancsolgass!Egyébként se félek tőled!-jelentettem ki határozottan,miközben felálltam.Leporoltam magam és felvettem a földről a deszkát.Elvettem a kezeiből a kereket.

-Végül is akkor ki is vagy te?

-Jó újra itthon lenni.London már hiányzott.

-Nem azt kérdeztem,hogy mit keresel itt.Miért követtél?

-Nem követtelek!

-Áh dehogy,csak véletlenül éjjel nem tom hány órakor a temetőben sétálgatsz.

-Most volt időm kijönni.

-Persze!-nem akartam elfordulni,mert egy részem kíváncsi volt,a másik részem pedig félt hátat fordítani.

-2 órája szállt le a gépem.

-De azt,még mindig nem említetted,hogy ki vagy.

-Mit is mondhatnék.Tyler jól van?

-Mi van?Honnan ismered őt?És válaszolj már a kérdésemre!

-Jeremy vagyok. Jeremy Swann.